MODELLO címkéhez tartozó bejegyzések
Társasházkezelő tanfolyam
A társasházkezelő az adott társasház adottságainak ismeretében – gazdasági elemzés alapján ajánlatot készít az épület fenntartására vonatkozóan.
A tulajdonostársakkal kötött megbízási szerződésben foglaltak szerint szervezi az üzemeltetési és karbantartási feladatokat, irányítja és ellenőrzi a tervezett felújításokat.
Ennek keretében a társasház üzemeltetésével, fenntartásával és felújításával kapcsolatban adminisztrációs, szervezési és ellenőrzési feladatokat lát el. Javaslatokat dolgoz ki a társasház gazdálkodása, a közös tulajdonú épületrészek hasznosítása kérdéseiben, e körben elszámolást, költségvetést, döntéselőkészítő javaslatokat, pályázatokat készít, szerződéseket köt, jogi eljárásokban vesz részt.
A társasházkezelő:
– hasznosítási tervet dolgoz ki a társasház számára,
– gazdasági elemzést készít,
– igénybe veszi a jogi, gazdasági, műszaki szakembereket – társasházat érintő ügyek intézéséhez, megfelelő ismerettel rendelkezik a szakemberek kiválasztásához,
– javaslatokat készít a társasház legfőbb döntéshozó szerve számára ,
– beszámolót, éves költségvetést készít, gazdasági elemzést végez a társasház harmadik személyek felé történő teljesítési lehetőségeiről
– megtakarítási javaslatot készít,
– közgyűlést készít elő, a közgyűlés határozatait végrehajtja, közös költséget beszedi ,
– a társasház műszaki állapotáról felmérést készít és javaslatot tesz a rövid, közép és hosszú távú felújításokra,
– munkaszerződéseket, megbízási szerződéseket és vállalkozási szerződéseket köt,
– pályázatokat készít,
– előkészíti és lebonyolítja az ingatlan felújítását a közgyűlés döntése szerint,
– megszervezi a tűz–, baleset–, érintés–, és környezetvédelmi feladatok ellátását,
– kapcsolatot tart a külső és belső partnerekkel,
– a társasház és a tulajdonosok törvényben előírt dokumentumait és adatait kezeli,
– társasház vagyonát kezeli, a számviteli törvény és egyéb jogszabályok szerinti könyvelési feladatokat ellátja,
– a társasházi ingatlan üzemeltetésével, fenntartásával kapcsolatban adminisztrációs feladatokat ellát,
– a társasházi ingatlan üzemeltetésével, fenntartásával kapcsolatban szervezési és ellenőrzési feladatokat ellát.
Szakképesítés sorszáma: 04134002
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.01.08.
# /- #társasházkezelő #társasházkezelőtanfolyam #társasházkezelőképzés #társasházkezelőtanfolyamról #társasházkezelőoktatás #társasházkezelővizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Társasházkezelő | Menedzsment és igazgatás | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Játékbolti eladó tanfolyam
A játékbolti eladó alkalmassá teszi az üzletet a vásárlók fogadására.
Részt vesz az üzlet külső és belső képének kialakításában. Átveszi a beérkező árut, gondoskodik a megfelelő tárolásáról és kihelyezéséről. Az eladó tájékoztatja és kiszolgálja a vásárlókat, javaslataival segíti a vásárlói döntéseket. Vásárlói panaszt kezel, reklamációt intéz.
Szakszerűen kezeli a pénztárgépet, pénzt, pénzhelyettesítő eszközöket, online és papíralapú számlát állít ki.
Segédkezik az áru megrendelésében, visszáruzásban, használja ezek bizonylatait online és papíralapon. A digitális eszközök használatával biztosítja a készletpontosságot. Figyel a vagyon és áruvédelemre, közreműködik a leltárban, ismeri bizonylatait. Gondoskodik az üzlet nyitásáról és zárásáról. Külső megjelenése ápolt, magatartása etikus. Megőrzi magában a „homo ludens” a játékos embert és másokban is felébreszti a játék öröme iránti vágyat.
Szakképesítés sorszáma: 04163009
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.
# / – #játékboltieladó #játékboltieladótanfolyam vképzés #játékboltieladótanfolyamról #játékboltieladóoktatás #játékboltieladóvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Játékbolti eladó | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Hulladékgyűjtő és -szállító tanfolyam
A Hulladékgyűjtő és -szállító egy dinamikusan fejlődő iparág, amely biztos egzisztenciát kínál.
A munkatárs közszolgáltatói területen, illetve a fém-, műanyag-, a papír-, elektronikai-, valamint üveghulladék gyűjtés és –hasznosítás területén lát el feladatokat. Megkülönbözteti az egyes hulladékfajtákat, gyűjti, szállítja a vegyes vagy az egyes, szelektíven gyűjtött hulladékokat.
Feladata a gyűjtőhelyek, telephelyek berendezéseinek, eszközeinek üzemeltetése, karbantartása. A munkavégzés során rakodási, anyagmozgatási feladatokat lát el, és ezekkel összefüggésben betartja a környezetvédelmi, munkavédelmi és tűzvédelmi előírásokat. Egyes tevékenységeihez adminisztrációs feladatok is kapcsolódnak. Munkáját elsősorban terepi körülmények között végzi.
A „hulladékgyűjtő és – szállító” a hulladékfeldolgozó munkatárs 4 0712 14 01 kapcsolódó részszakmája.
# /- #hulladékgyűjtőésszállítótanfolyam #hulladékgyűjtőésszállítóképzés #hulladékgyűjtőésszállítótanfolyamról #hulladékgyűjtőésszállítóoktatás #hulladékgyűjtőésszállítóvizsga #hulladékgyűjtőésszállítórészszakma
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet
Hulladékgyűjtő és -szállító | Környezetvédelem és vízügy | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Festménybecsüs tanfolyam
A festménybecsüs elsősorban a festmények és grafikák készpénzes felvásárlását, bizományba,
aukciós értékesítésre történő átvételét és zálogba vételét végzi, aukciós és zálogtevékenység-
ben működik közre.
Megállapítja a festmények, grafikák műfaját, stílusát, alkotóját és korát. Azonosítja a festmény, grafika anyagát, készítési technikáját. Festményekhez és grafikákhoz egyszerűbb vizsgálati módszereket alkalmaz, ismeri a műszeres vizsgálatok módszereit és alkalmazási területeit.
A szignók és jelzések feloldásához szignótárat és táblázatokat használ. Szakszerűen meg tudja nevezni és le tudja írni az eladásra felkínált tárgy ismérveit,
állapotát a bizonylatok kitöltéséhez, aukciós katalógus készítéséhez, a hiteles kommunikációhoz. A festményeket és grafikákat önállóan meghatározza, felbecsüli az értéküket, és kialakítja az árakat a különféle kereskedelmi ügyletekben.
Szakképesítés sorszáma: 04164003
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.
# / – #festménybecsüs #festménybecsüstanfolyam #festménybecsüsképzés #festménybecsüstanfolyamról #festménybecsüsoktatás #festménybecsüsvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Festménybecsüs | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Élelmiszer-eladó tanfolyam
Az Élelmiszer eladó tájékoztatja és kiszolgálja a vásárlókat.
Kreatívan, ízlésesen, mindig a legjobb minőséget biztosítva helyezi ki, a szezonalitásnak megfelelően a termékcsoportokat. Megfelelően kezeli és tárolja az élelmiszereket. Segít a pultépítésben, ismeri és alkalmazza a csomagolás nélküli élelmiszerek pultos értékesítésének szabályait.
Ismeri és a munkája során használja az élelmiszer csomagolási eljárásokat. Tudatos szakemberként, digitális eszközök használatával biztosítja a készletpontosságot, a helyes fogyasztói ár feltüntetését. Szakszerűen kezeli a munkáját segítő analóg és digitális berendezéseket. Betartja a munkavédelmi, környezetvédelmi, higiéniai, élelmiszer–biztonsági előírásokat.
Biztosítja az élelmiszer értékesítéshez kapcsolódó jogszerű panaszkezelést. Ismeri a speciális táplálkozási igényt kielégítő termékeket és képes ezek szakszerű bemutatására és a vásárlóknak történő ajánlására. Felelősséget vállal az általa átadott termékinformációk megfelelőségéről.
Szakképesítés sorszáma: 04163011
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29
# / – #élelmiszereladó #élelmiszereladótanfolyam #élelmiszereladóképzés #élelmiszereladótanfolyamról #élelmiszereladóoktatás #élelmiszereladóvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Élelmiszer-eladó | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Ékszerbecsüs tanfolyam
Az ékszerbecsüs elsősorban az ékszerek, dísztárgyak, drágakövek készpénzes felvásárlását, bizományba, aukciós értékesítésre történő átvételét és zálogba vételét végzi, aukciós és zálogtevékenységben működik közre.
Megállapítja az ékszerek, dísztárgyak típusát, művészeti stílusjegyeit, korát. Azonosítja a nemesfémtárgyak anyagát, finomságát, készítési–díszítési technikáit, a drágakövek jellemzőit. Nemesfémekhez, drágakövekhez egyszerűbb vizsgálatokat és műszeres módszereket alkalmaz.
Az ötvösjegyek, fémjelek feloldásához jegykönyveket, a drágakövek meghatározásához, minősítéséhez táblázatokat használ. Szakszerűen meg tudja nevezni és le tudja írni az eladásra felkínált tárgy ismérveit, állapotát a bizonylatok kitöltéséhez, aukciós katalógus készítéséhez, a hiteles kommunikációhoz. Az ékszereket, dísztárgyakat, fontosabb drágaköveket önállóan meghatározza, felbecsüli az értéküket, és kialakítja az árakat a különféle kereskedelmi ügyletekben.
Szakképesítés sorszáma: 04164002
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.
# / – #ékszerbecsüs #ékszerbecsüstanfolyam #ékszerbecsüsképzés #ékszerbecsüstanfolyamról #ékszerbecsüsoktatás #ékszerbecsüsvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Ékszerbecsüs képzés | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel |Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Drogerista tanfolyam
A drogerista drogériaüzletekben és bemutatókon a vásárlói igényeknek megfelelően
tájékoztatást nyújt a drogériákban kapható termékekről (kozmetikumokról, női higiéniás
termékekről, gyógyhatású készítményekről, drogériákban kapható gyógyszerekről,
étrendkiegészítő termékekről, ápoló–, mosó– és tisztítószerekről, állateledelekről),
valamint azok összetevőiről, hatásairól és felhasználási lehetőségeiről, illetve ajánlja azokat.
Nyomon követi az ezen a területen megvalósuló fejlesztéseket és trendeket.Feladata az egyes drogériai termékek jellemzőinek és használatának ismertetésén túl a vásárlók érdeklődésének felkeltése, valamint a termékek bemutatása. A drogerista elősegíti a vevő igényeihez igazodó vásárlást.
Szakképesítés sorszáma: 04163016
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29
# / – #drogerista #drogeristaképzés #drogeristatanfolyam #drogeristatanfolyamról #drogeristaoktatás #drogeristavizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Drogerista | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Bútorbolti eladó tanfolyam
A bútorbolti eladó az árukészletet szakszerűen előkészíti, bemutatását minőségorientált
módon, a termékek kihelyezésére vonatkozó szabályok, a tisztasági előírások valamint a
marketing szempontok figyelembevételével.
Kihelyezi a szükséges tájékoztatókat, katalógusokat, színmintákat, értékesítést elősegítő eszközöket. Kreatív javaslatokkal él az enteriőrök berendezésére vonatkozóan, biztosítja a termék és környezetének dekorációját. Feltünteti az eladási árakat. Nyomon követi a bútor– és lakberendezési területen megvalósuló fejlesztéseket és trendeket. Felméri a vásárló igényeit, ajánlja és bemutatja a termékeket. Tájékoztat a bútorok használati, kezelési jellemzőiről. Ajánlást ad a kiegészítő szolgáltatásokról, igény szerint megszervezi azokat.
Értékesít, megállapodást köt, előjegyzést vesz fel, felvilágosít az áruhitel lehetőségeiről. Szakszerűen használja a pénztárgépet és a munkáját segítő analóg és digitális berendezéseket, eszközöket. A fogyasztói érdekvédelemnek, minőségirányítási előírásoknak megfelelően intézi a vevő reklamációkat. Elvégzi az online értékesítést, kezeli a vásárlói adatbázis. Pontosan vezeti a működtetéshez előírt nyilvántartásokat.
Szakképesítés sorszáma: 04163010
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29
# /- #bútorboltieladó #bútorboltieladótanfolyam #bútorboltieladóképzés #bútorboltieladótanfolyamról #bútorboltieladóoktatás #bútorboltieladóvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Bútorbolti eladó | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Műtárgybecsüs tanfolyam
A műtárgybecsüs elsősorban a műtárgyak (üveg, kerámia–porcelán, dísztárgy, fegyver,
keleti régiség, óra, ikon) készpénzes felvásárlását, bizományba, aukciós értékesítésre történő
átvételét és zálogba vételét végzi, aukciós és zálogtevékenységben működik közre.
Megállapítja a műtárgyak fajtáját, művészeti stílusjegyeit, származását és korát.
Azonosítja a műtárgy anyagát, készítési–díszítési technikáját. Műtárgyakhoz egyszerűbb vizsgálati módszereket alkalmaz. A műtárgy azonosításához katalógusokat, különféle jegykönyveket és mintakönyveket használ. Szakszerűen meg tudja nevezni és le tudja írni az eladásra
felkínált tárgy ismérveit, állapotát a bizonylatok kitöltéséhez, aukciós katalógus készítéséhez, a hiteles kommunikációhoz. A műtárgyakat önállóan meghatározza, felbecsüli az értéküket, és kialakítja az árakat a különféle kereskedelmi ügyletekben.
Szakképesítés sorszáma: 04164004
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.
# / – #műtárgybecsüs #műtárgybecsüstanfolyam #műtárgybecsüsképzés #műtárgybecsüstanfolyamról #műtárgybecsüsoktatás #műtárgybecsüsvizsga
Numizmatikai becsüs tanfolyam
A numizmatikai becsüs elsősorban a numizmatikai tárgyak (érmek, pénzérmék,
papírpénzek,részvények, kitüntetések, jelvények) készpénzes felvásárlását, bizományba,
aukciós értékesítésretörténő átvételét és zálogba vételét végzi, aukciós és zálogtevékenységben
működik közre.
Megállapítja a numizmatikai tárgyak fajtáját, művészeti stílusjegyeit, származását és korát.
Azonosítja a numizmatikai tárgyak anyagát, készítési technikáját, amihez egyszerűbb vizsgálati módszereket alkalmaz. A numizmatikai tárgyak meghatározásához aukciós és érmekatalógusokat, különféle jegykönyveket használ. Szakszerűen meg tudja nevezni és le tudja írni az eladásra felkínált tárgy ismérveit, állapotát a bizonylatok kitöltéséhez, aukciós katalógus készítéséhez, a hiteles kommunikációhoz. A numizmatikai becsüs önállóan meghatározza, felbecsüli az értéküket, és kialakítja az árakat a különféle kereskedelmi ügyletekben.
Szakképesítés sorszáma: 04164014
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.
# /- #numizmatikaibecsüs #numizmatikaibecsüstanfolyam#numizmatikaibecsüsképzés #numizmatikaibecsüstanfolyamról #numizmatikaibecsüsoktatás #numizmatikaibecsüsvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Numizmatikai becsüs | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Raktárvezető tanfolyam
A raktárvezető termelő vállalatok alapanyag, félkész áru, készáru raktárak, kereskedelmi elosztó raktárak, valamint logisztikai szolgáltató vállalatok által működtetett raktárak munkafolyamatait szervezi, irányítja, ellenőrzi a különböző jogszabályok és szabványok előírásainak érvényesítésével, valamint a raktár ellátási láncban elfoglalt helyéből következő követelményeknek való megfeleléssel.
Mivel a fenti raktártípusok az ellátási lánc más–más szakaszában működnek a tevékenységi körök általánosságban minden raktártípusnál megegyeznek, de a tevékenység terjedelmében különbség van, amelyek a konkrét munkaköri leírásokban jelenhetnek meg, mint például: mennyiségi és minőségi áruátvétel, expediálásáruelőkészítés, árumozgatás, dokumentálás. A raktárvezető csapatmunkában dolgozik és együttműködik a szakmai munkában résztvevőkkel. Folyamatosan képezi magát, figyelemmel követi a világhálón,a továbbképzéseken az új megoldásokat. Idegen nyelvű szakmai anyagokat olvas alapszinten, törekszik a nemzetközi trendek megismerésére.
Szakképesítés sorszáma: 04164015
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.01.08.
# / – #raktárvezető #raktárvezetőtanfolyam #raktárvezetőképzés #raktárvezetőtanfolyamról #raktárvezetőoktatás #raktárvezetővizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Raktárvezető | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Ruházati eladó tanfolyam
A ruházati eladó az áruk jellemzőinek figyelembevételével mennyiségileg és minőségileg
átveszi, szakszerűen tárolja az árut.
Előkészíti a ruházati termékeket értékesítésre, szakszerűen hajtogat, sodor. Elhelyezi az árun az árucímkéket, az áruvédelmi eszközöket, az aktuális fogyasztói árakat. Esztétikusan, az új trendek, szabályok figyelembevételével kihelyezi a termékeket az eladótérben. Segíti a vevőt a megfelelő méret, szín és fazon kiválasztásában stílusának és az aktuális divatnak megfelelően.
Tájékoztat a termékekhez kapcsolódó használati, viselési, kezelési jellemzőkről, és a kapcsolódó szolgáltatásokról. Igény szerint csomagol, díszcsomagot készít. Külső/belső dekorációt készít/készíttet az aktualitásnak megfelelően. Pontosan vezeti a kirakatkönyvet. Szakszerűen használja a pénztárgépet és a munkáját segítő analóg és digitális berendezéseket, eszközöket. A fogyasztói érdekvédelemnek, minőségirányítási előírásoknak megfelelően intézi a vevő reklamációkat. Elvégzi az online értékesítést, kezeli a vásárlói adatbázis. Pontosan vezeti a működtetéshez
előírt nyilvántartásokat.
Szakképesítés sorszáma: 04163007
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2020.10.29.
# / – #ruházatieladó #ruházatieladótanfolyam #ruházatieladóképzés #ruházatieladótanfolyamról #ruházatieladóoktatás #ruházatieladóvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Ruházati eladó | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Vegyiáru eladó tanfolyam
A vegyiáruk jelentős része az egészségre és a környezetre ártalmas, ezért a velük kapcsolatban végzett kereskedelmi feladatok az átlagosnál szélesebb körű ismereteket igényelnek.
A Vegyiáru eladó közvetlen személyes kapcsolatban áll a vevőkkel, tájékoztatja és kiszolgálja a vásárlókat. Tisztában van a vegyiáru termékkörének raktározási, tárolási előírásaival, képes a raktárban alkalmazott eszközök, gépek, berendezések szakszerű használatára. Kreatívan a biztonsági szabályok betartásával helyezi ki a vegyiáru termékeket az eladótérbe.
Az értékesítési területnek megfelelő kihelyezéseket megépíti, kialakítja, ismeri a veszélyes, kiemelten veszélyes osztályba sorolt vegyiáru termékek értékesítésének szabályait. A szezonalitásnak megfelelő termékcsoportokat ismeri. Tudja a termékek veszélyességi kategóriáit, és a hozzájuk tartozó termékjelöléseket, szimbólumokat. Szakszerű tájékoztatást nyújt a vásárlók számára, felelősséget vállal az általa átadott termékinformációk megfelelőségéért.
Árut és kiegészítő termékeket ajánl a vásárló igényeinek megfelelően az árukészletből / katalógusból. Tudatos szakemberként digitális eszközök használatával biztosítja a készletpontosságot, a helyes fogyasztói ár feltüntetését. Betartja a munkavédelmi, környezetvédelmi, higiéniai, biztonsági előírásokat.
Szakképesítés sorszáma:04163012
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29
# / – #vegyiárueladó #vegyiárueladótanfolyam #vegyiárueladóképzés #vegyiárueladótanfolyamról #vegyiárueladóoktatás #vegyiárueladóvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Vegyiáru eladó | Nagy- és kiskereskedelem | Üzleti ismeretek és ügyvitel | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Virágkötő (Komplex) OKJ tanfolyamra becsatlakozási lehetőség
Becsatlakozási lehetőség Virágkötő (Komplex) OKJ tanfolyamra!
A virágkötő egy virágkötő üzemben, különböző szintű virágértékesítési helyeken virágkötészeti tevékenység végzésére alkalmas. A munka alapja virágcsokrok kötése, virágdíszek komponálása, de ezekhez elengedhetetlen a virágok megtisztítása, a vizek naponta-két naponta történő cserélése a vázákban, vödrökben. Májustól októberig esküvők díszítésének vállalása, illetve egész évben bármilyen típusú rendezvényeknek, személyes kéréseknek is eleget kell tenni. Csodálatosan pihentető, felvidító és kemény fizikai munka a virágkötőé, de kárpótolják őket vevők szeretete. Alapvető tulajdonság kell legyen a türelem, odafigyelés és empátia, mert közvetlen kapcsolatban állnak mindennap emberekkel, akik kívánságokkal, óhajokkal érkeznek számukra fontos alkalmak-események kapcsán. Ezt a szakmát csakis a virágok és az emberek iránti teljes odaadással lehet csinálni. És természetesen, ha örömmel mész a munkahelyedre, az már fél siker…
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
– virágkezelést, -előkészítést végezni,
– virágdíszeket készíteni (csokrok, tűzött virágdíszek, koszorúk, ünnepek alkalmi díszei)
OKJ azonosító: 31 215 02
Engedélyszám: E-000526/2014/A100
-RÉSZLETFIZETÉS BIZTOSÍTOTT-
Utolsó lehetőség, hogy gyorsan szakmát szerezhess!
Ne maradj le, csatlakozz képzésünkhöz, létszámaink korlátozottak!
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig
# /- #Virágkötőkomplexokj #Virágkötőkomplexokjtanfolyam #Virágkötőkomplexokjoktatás #Virágkötőkomplexokjtanfolyamról #Virágkötőkomplexokjképzés #Virágkötőkomplexokjvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Virágkötő (Komplex) OKJ | Virágkötő (Komplex) OKJ képzés | Becsatlakozási lehetőség (OKJ) | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyamra becsatlakozási lehetőség
Becsatlakozási lehetőség Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyamra!

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ, Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam, Felnőttképzés
A Tisztítás-technológiai szakmunkás formailag és tartalmilag értékelhető, dokumentált, bizalmi és lehetőség szerint a megbízó főtevékenységébe illesztett komplex szolgáltatást végez, mely során meghatározott területen, az oda nem való és ott különböző kockázatokat jelentő anyagokat távolítja el, vagy tartja távol szakszerű módszerekkel és tervezett időben.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
– betartani és betartani a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket
– betartani és betartatni a munkavégzés tárgyi, személyi és szervezési feltételeivel kapcsolatos
munkavédelmi követelményeket
– megismerni és betartani a rá vonatkozó általános és helyi előírásokat
– alkalmazni a munkaköréhez tartozó szakmai irányelveket
– tisztázni a körülményeket és a feladatot, illetve dönteni a megvalósítási megoldásairól
– a megfelelő eljárást, technológiát és az ezekhez szükséges eszközrendszert megválasztani
– előkészíteni az eszközrendszert, és előkészülni a munkavégzésre
– eltávolítani a különböző felületekről a nem tapadó- és a tapadó szennyeződéseket
– fertőtleníteni a felületeket
– elvégezni a gépek és eszközök felhasználói szintű karbantartását
– lezárni a feladatok teljesítését és átadni a kész területet
– tervezni, szervezni a saját feladatait
– dokumentáltan átadni a kész területet
OKJ azonosító: 32 853 03
Engedélyszám: E-000526/2014/A072
-RÉSZLETFIZETÉS BIZTOSÍTOTT-
Utolsó lehetőség, hogy gyorsan szakmát szerezhess!
Ne maradj le, csatlakozz képzésünkhöz, létszámaink korlátozottak!
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig
# /- #tisztítástechnológiaiszakmunkás #tisztítástechnológiaiszakmunkásokj #tisztítástechnológiaiszakmunkásokjtanfolyam #tisztítástechnológiaiszakmunkásokjképzés #tisztítástechnológiaiszakmunkásokjtanfolyamról #tisztítástechnológiaiszakmunkásokjoktatás #tisztítástechnológiaiszakmunkásokjvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ | Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ képzés | Becsatlakozási lehetőség (OKJ) | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Számítógép-szerelő, karbantartó OKJ tanfolyamra becsatlakozási lehetőség
Becsatlakozási lehetőség Számítógép-szerelő, karbantartó OKJ tanfolyamra!
Műszaki segítséget nyújt a felhasználók részére közvetlenül vagy telefonon, e-mailben vagy más elektronikus eszköz segítségével, többek között szoftverrel, hardverrel, számítógépes periféria berendezésekkel, hálózatokkal és internettel kapcsolatos problémákat diagnosztizál és old meg, illetve iránymutatást és támogatást nyújt a különféle rendszerek üzembe helyezését, telepítését és karbantartását illetően.
A modern technika tárgyai, mint például a számítógép ma már szinte minden háztartásban megtalálható. Ezáltal a számítógép – szerelőkre, karbantartókra is egyre nagyobb szükség van.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
– számítógép hardverének, perifériáinak és adatátviteli hálózat eszközeinek telepítésére,
karbantartására, tesztelésére, hibák elhárítására,
– számítógépek, adatátviteli berendezések és számítógépes perifériák karbantartására,
hibakeresésére, tesztelésére és javítására,
– számítógépes hardveregységek összeszerelésére és beállítására,
– számítógépes kábelek szerelésére és javítására,
– otthoni és kisvállalati hálózatok telepítésére, tesztelésére, hibák elhárítására.
OKJ azonosító:34 523 02
Engedélyszám:E-000526/2014/A078
-RÉSZLETFIZETÉS BIZTOSÍTOTT-
Utolsó lehetőség, hogy gyorsan szakmát szerezhess!
Ne maradj le, csatlakozz képzésünkhöz, létszámaink korlátozottak!
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig
# /- #számítógépszerelőkarbantartó #számítógépszerelőkarbantartóokj #számítógépszerelőkarbantartóokjtanfolyam #számítógépszerelőkarbantartóokjképzés #számítógépszerelőkarbantartóokjtanfolyamról #számítógépszerelőkarbantartóokjoktatás #számítógépszerelőkarbantartóokjvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Számítógép-szerelő/karbantartó OKJ | Számítógép-szerelő/karbantartó OKJ képzés | Becsatlakozási lehetőség (OKJ) | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Számítógépes adatrögzítő OKJ tanfolyamra becsatlakozási lehetőség
Becsatlakozási lehetőség Számítógépes adatrögzítő OKJ tanfolyamra!
A Számítógépes adatrögzítő számítógép-kezelési és szövegszerkesztési, gépírási, kommunikációs és protokollismeretek birtokában a különböző szervezeteknél adminisztratív és dokumentációs feladatokat lát el, számítógépes adatrögzítést folytat; rendezvényekhez, programokhoz kapcsolódó dokumentumszerkesztési feladatokat végez.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
– számítógépes adatbeviteli feladatokat végezni gyorsan és hatékonyan (a tízujjas vakírás technikájával);
– számítógépes ügyviteli programcsomagokat alkalmazni;
– külső és belső kapcsolatteremtő, kapcsolattartást szolgáló iratokat, leveleket, egyéb dokumentumokat készíteni, szerkeszteni, sokszorosítani;
– közreműködni a szervezet által használt adatok, információk gyűjtésében, rendszerszerű nyilvántartásában, feldolgozásában;
– táblázat- és adatbázis-kezelési feladatokat végezni, egyszerű kimutatásokat készíteni;
– iratokat és dokumentumokat kezelni;
– irodatechnikai, információs és kommunikációs eszközöket, berendezéseket kezelni, használni;
– megfelelő rangsorolással kapcsolatot tartani munkatársakkal, ügyfelekkel, partnerekkel, külső szervezetekkel.
OKJ azonosító:31 346 02
Engedélyszám:E-000526/2014/A012
-RÉSZLETFIZETÉS BIZTOSÍTOTT-
Utolsó lehetőség, hogy gyorsan szakmát szerezhess!
Ne maradj le, csatlakozz képzésünkhöz, létszámaink korlátozottak!
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig
# /- #számítógépesadatrögzítő #számítógépesadatrögzítőokj #számítógépesadatrögzítőokjtanfolyam #számítógépesadatrögzítőokjképzés #számítógépesadatrögzítőokjtanfolyamról #számítógépesadatrögzítőokjoktatás #számítógépesadatrögzítőokjvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Számítógépes adatrögzítő OKJ | Számítógépes adatrögzítő OKJ képzés | Becsatlakozási lehetőség (OKJ) | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Szakács (Komplex) OKJ tanfolyamra becsatlakozási lehetőség
Becsatlakozási lehetőség Szakács (Komplex) OKJ tanfolyamra!
A szakács feladata a korszerű vendéglátás követelményeinek megfelelő feladatok ellátása: a vendégek elvárásainak megfelelő ételválaszték kialakítása és elkészítése, valamint az elkészített ételek megfelelő minőségi színvonalon történő tálalása a vendégek számára éttermekben és egyéb helyszíneken lévő vendéglátó-ipari egységekben.
A szakképesítéssel rendelkező képes:
– napi és alkalmi étrendet, étlapot, időszakos ajánlatokat összeállítani
– az ételekhez a nyersanyagokat és azok mennyiségét meghatározni
– felmérni a meglévő készletek mennyiségét
– árut átvenni
– előkészíteni és rendeltetésszerűen használni a munkaterületet, gépeket, berendezéseket, eszközöket, kézi szerszámokat
– nyersanyagokat előkészíteni
– a konyhatechnológiai eljárásokat tudatosan alkalmazni
– különféle ételeket készíteni
– az elkészített ételeket melegen illetve hidegen tartani,
– a szakmaiság, a praktikusság és az esztétikusság figyelembe vételével az ételeket megtálalni, díszíteni
– a maradványokat kezelni
– a segédszemélyzet munkáját összehangolni, irányítani
– feladatait az élelmiszerbiztonsági követelményeknek megfelelően végezni
– technológiai műveletek leírásait idegen nyelven megérteni, felhasználni
OKJ azonosító:34 811 04
Engedélyszám: E-000526/2014A016
-RÉSZLETFIZETÉS BIZTOSÍTOTT-
Utolsó lehetőség, hogy gyorsan szakmát szerezhess!
Ne maradj le, csatlakozz képzésünkhöz, létszámaink korlátozottak!
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig
# /- #szakács #szakácsokj #szakácsokjtanfolyam #szakácsokjképzés #szakácsokjtanfolyamról #szakácsokjoktatás #szakácsokjvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Szakács (Komplex) OKJ | Becsatlakozási lehetőség (OKJ) | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések
Raktárvezető OKJ tanfolyamra becsatlakozási lehetőség
Becsatlakozási lehetőség Raktárvezető OKJ tanfolyamra!
A raktárvezető feladata a raktár működésével kapcsolatos tevékenységek irányítása, ellenőrzése. Az általunk kínált költséghatékony, ár-érték arányában kiemelkedő lehetőségű Raktárvezető tanfolyam során olyan szakemberré válhat, aki a gyakorlatban alkalmazható tudás birtokában értékesebbé válik saját céljainak megvalósításában és a munkaerő-piacon egyaránt.
Az Raktárvezető bizonyítvány sikeres megszerzésével akár saját vállalkozást is indíthat, melyhez egyedülálló lehetőséget és mentorálást kívánunk biztosítani Önnek.
A részszakképesítéssel rendelkező képes:
– a raktári folyamatok, tevékenységek megszervezésére
– a raktári tevékenységek időalapú programozására
– a raktár információs rendszerének működtetésére
– a raktári dolgozók teljesítményének értékelésére
– a lean menedzsment eszközrendszerének alkalmazására
– megszervezni a tárolóhelyek és tárolóeszközök műszaki állapotának ellenőrzését
– ellenőrizni a berendezések és informatikai eszközök működőképességét
– működtetni a minőségbiztosítási rendszerek raktározásra vonatkozó követelményeit
– érvényesíteni a speciális áruk (veszélyes áru, élelmiszer, gyógyszer) kezelésének, tárolásának követelményeit
– irányítani a raktár leltározási, leértékelési, selejtezési tevékenységeit
– ellenőrizni a raktár tűz-, munka- és környezetvédelmi szabályainak betartását
OKJ azonosító: 51 345 06
Engedélyszám: E-000526/2014/A137
-RÉSZLETFIZETÉS BIZTOSÍTOTT-
Utolsó lehetőség, hogy gyorsan szakmát szerezhess!
Ne maradj le, csatlakozz képzésünkhöz, létszámaink korlátozottak!
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig
# /- #raktárvezető #raktárvezetőokj #raktárvezetőokjtanfolyam #raktárvezetőokjképzés #raktárvezetőokjtanfolyamról #raktárvezetőokjoktatás #raktárvezetőokjvizsga
MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Raktárvezető OKJ | Raktárvezető OKJ képzés | Becsatlakozási lehetőség (OKJ) | Tanfolyam | Szakképesítések | Szakmai képzések